2022. június 20., hétfő

PSMK & Historikum beszámoló

 

Június 18-án lezajlott az V. PSMK makettkupa, ami helyet adott a Historikumnak is, melyre Gábor barátommal kivittük a Spectre játékot. Amennyire én tudom, itthon még nem volt bemutatva, ezért mindenképpen szerettünk volna egy igazán látványos asztalt felvonultatni. Kb. négy hete beszéltük meg, hogy milyen küldetést kellene lejátszani, ennek a leírása itt olvasható. Mikor beszéltük, már megérkezett a TT Combat-tól egy csomagom, melyben többek között egy teherhajó és egy raktárépület is volt, így egyből tudtam, hogy ezeknek mindenképpen fel kell majd kerülniük, hogy a küldetést megfelelően tudjuk játszani, és nem mellesleg, hogy az asztal is még látványosabb legyen. Feszített tempóval, meló után nem ritkán még 4-5 órákat dolgoztam a két készleten, amikkel párhuzamosan pár kisebb dolgot is befejeztem, illetve készítettem egy egyszerű tenger alapot is a hajónak, és filcanyagból a kikötő betonját is megcsináltam. Péntek este végül az utolsó simítások is megtörténtek, a próbaasztalt felraktam, hogy lássam, ha esetleg valamilyen tereptárgy még kell, így végül nap végén elégedetten pakolhattam össze.


Szombat reggel aztán Gáborral kiértünk a helyszínre, a belépés gyorsan, gond nélkül zajlott, egyedül parkolóhelyet találtunk viszonylag nehezen. A helyszínen olyan kavalkád várt minket, amire bevallom én még csak nem is számítottam. Börzések, hagyományőrzők hada volt a csarnokban, komolyan nagyszabású volt az egész, profi munka, kicsit el is kezdtem magamban aggódni, hogy basszus, a mi asztalunk megüti-e a mércét. Utolsó befutóként érkeztünk a Historikum bemutatózói közül, Jánossal rendeztük az anyagiakat (itt is köszönjük, hogy megszervezte a bemutatót), majd gyorsan felpakoltuk az asztalt. Itt nagy segítség volt, hogy előző nap már egyszer felraktam, így nagyjából tudtam, hogy mi a cél, így viszonylag gyorsan sikerült a kikötőt a favela városrésszel feldobni az asztalra. Már ekkor érkeztek érdeklődők, és ez a rendezvényen végig így volt, nem is nagyon tudtam megcsodálni a többi játékot, pedig gyönyörűek voltak, a maketteket, börzét és a többi helyszínt meg egyenesen esélytelen volt meglátogatnom. Mondjuk a börzének kicsit örülök, mert biztos súlyos ezreket költöttem volna :-D Külön sikernek könyveltem el, hogy ketten is kipróbálták a játékot, ez volt az egyik célunk, hogy kisebb, gyors, egyszerű játéklehetőséget nyújthassunk az érdeklődőknek. Ezzel el is ment az idő kb. 1-ig, mikor is nekiálltunk a fő küldetés lejátszásának, mely nagyjából az alábbiak szerint zajlott:

Az egyik próbajátékon az SBS hajóra száll...

...és lövi a rosszfiúkat

Az éjszaka leple alatt a Shayetet 13 gumicsónakkal megérkezett a hajóra, ahol elkezdték átvizsgálni a konténereket, azonosítva a három fegyverszállítmányból kettőt. Természetesen ezekre a robbanótöltetek is felszerelésre kerültek. E közben a hajó személyzetét is semlegesítették, valamint a kikötőben járőröző két kisebb osztagot is ártalmatlanították. A Sayeret Maglan a sötétség jótékony takarásában a város szélén érkezett meg gyalogosan, és folyamatosan felfejlődve elértek kb. féltávig. Közben a lövészük kilőtte a terroristák pickupján a ZsU-23-2 lövészt, ami később problémát okozhatott volna. Viszont ezt meghallották már a helyi hadsereg tagjai, akik riadoztatták a közelben állomásozó harckocsijaikat, amik pár körrel később voltak várhatóak. A városban bandázó milicia részeg tagjai ekkor még nem tudták mi történik körülöttük, köszönhetően a hangtompítós fegyvereknek, viszont miután megérkezett az Eitan páncélozott csapatszállító is, ami a nehézgéppuskájával kilőtte a pickupot, már felriadtak alkoholmámorukból, és elindultak megnézni mi történik a közelükben. 

Az ügynök által előző nap készített felvétel a kikötő bejáratáról.

Az egyik járőr a kikötő területén.

A helyi hadsereg és a palesztinok, akik a fegyverek rakodását felügyelik a raktárépületben.

Bandázó milicisták a városban, a hangulat itt még remek, van bőven banánbor és a boszorkánydokinál egyéb bódító anyagok is!


Civilek a favelában

A Shayetet 13 folyamatosan előrenyomulva megközelítette az épületet, útközben semlegesítve az eléjük kerülő ellenséget. A helyi milícia alfőnöke végre tudta riadoztatni a városban az épületekben alvó társait is, de itt a szerencsétlen dobásaimnak köszönhetően a 11 épületből mindössze háromból jöttek elő további harcosok. Időközben az első harckocsi is megérkezett, ami ideig-óráig megakasztotta a Sayeret Maglan nyomulását, de a fölöttük köröző UAV támogatását lehívva, egy Hellfire rakéta pontot tett a kellemetlenkedő T55 pályafutásának végére. A felderítők még ennek ellenére is sikeresen megritkították a helyieket, a gránátvető elég csúnya dolgokat tud okozni a rosszabbik végén állva. Pár körrel később megérkezett a második harckocsi is, első reakcióként nála is füstfüggönyt vontak a felderítők, de a preciziós lövészüket a tank meg tudta sorozni a nehézgéppuskájával, így halálosan megsebesítve őt. Mivel a többiek elhasználták korábban a páncéltörő rakétáikat, és a füst miatt nem láttak rá a T55-re, ezért itt a történet kedvéért eltértünk kicsit a szabályoktól, a haldokló lövész hősiesen lehívta az UAV-ról a második Hellfire-t (harmadik dobásra sikerült, amikor is már csak az 1-es célszám volt siker, de összejött!), ami gond nélkül robbantotta apró darabokra az őskori tankot. A parancsnok közben az UAV elektronikus zavarását is lehívta, ami 3 körre bénított meg minden kommunikációt az oldalamon, ráadásul abban a körben még mozogni sem tudtam. A Sayeret Maglan így gond nélkül tovább tudott nyomulni a raktárépület felé, itt csatlakozott hozzájuk a rejtett felderítőjük, aki addig civilnek álcázva közelítette meg a kikötőt. Ekkorra már kezdett hajnalodni a játékbeli idő szerint, tehát elvileg már nem voltam akkora hátrányban, de gyakorlatilag a két harckocsi elvesztésével nem sok esély maradt az APC-vel támogatott támadók visszaverésének. A raktárat végül két oldalról, pucolták ki, de itt pár sikeres overwatch lövés leterített egy Shayetet 13 kommandóst, egy másikat pedig súlyosan megsebesített. Közben még a hadúr behívta a városból a haverokat, de mivel azok sem egyből érkeztek, sok vizet már nem zavartak volna, így a játékot befejezettnek nyilvánítottuk. Totális IDF siker volt a vége, náluk mindössze két halottal és egy sebesülttel, míg a másik oldalon a teljes palesztin és helyi hadsereg megsemmisült (5fő plaesztin, és kb. 25fő katona), valamint a helyi milicia is kb. 30-40fős veszteséget könyvelhetett el. Összességében sikerült ismét egy remek, filmszerű játékot játszanunk, ami nagyjából a való életben is hasonlóan játszódhatna le.


A Shayetet 13 megközelíti a mólót

Az UAV drón felvétele a második tankról (a kép jobb felső sarkán a hősies felderítő, aki haldokolva hívta le a rakétacsapást, hogy társai megmenekülhessenek)


Hajnalra már áll a bál a raktárépület körül

Térfigyelő kamera felvétel, ahogy a kommandósok betörni készülnek a raktárba

A játék végén elégedetten elpakoltunk, váltottunk pár szót az ott lévő hobbitársakkal, János még belengette nekünk a következő Historikumot, amire ha rajtam múlik, ismét menni fogunk, a mostani rendezvény tapasztalatiból tanulva, töretlen lelkesedéssel. Addig is, amennyiben szeretnétek kipróbálni ezt a játékot, írjatok ide kommentben, vagy keressetek meg a 28mm Historical wargaming Hungary vagy Magyar Történelmi Hadijátékos Facebook csoportban, és összehozunk egy gyakorló játékot ;-)





2022. június 3., péntek

PSMK bemutatójáték

 

2022. június 18-án kerül megrendezésre az V. PSMK makettkupa, melyen különböző terepasztalos wargame bemutatók is lesznek. Amennyire én tudom, Magyarországon a Spectre rendszer még nem volt bemutatózva, így már egy ideje tervben volt, hogy kiviszem egy hasonló alkalomra, és most végül ez megvalósulni látszik. Egy komplexebb küldetést tervezünk lejátszani, bemutatva hogy milyen sokféle hangulatfokozó apróságot lehet a játékban használni. Viszont ez nem jelenti azt, hogy a küldetés túlbonyolított lesz, vagy kevésbé lesz látványos vagy pörgős, mert igyekszünk egy igazán tetszetős asztalt kivinni, ahol a modern harctér folyamatosan változó szituációit remekül tudjuk majd imitálni. A fő küldetésbe, ami lentebb olvasható, akár csatlakozhat is, akit érdekel, illetve kisebb lélegzetű, gyors egyszerű játékmódban is ki lehet majd próbálni.





Operation Guardian of the Walls

Helyszín:

XXXXXXXXXXXXX Vörös-tenger- kikötője, Afrika

Időpont:

2021. XX. XX.

 

2021-ben ismét fellángolnak a harcok a Gázai övezetben, a palesztin felkelők és az IDF között. A palesztinok rakétákkal lőnek izraeli civil és katonai célpontokat, de az Iron Dome rakétavédelmi rendszer remekül teljesít, mérsékelve az áldozatok számát. Az IDF erre válaszul elindítja nagyszabású, Guardian of the Walls hadműveletét. Sikeresen támadnak meg és foglalnak el palesztin fegyverraktárakat, nagy mennyiségű hadianyagot megsemmisítve. Az Izraeli hírszerzés tudomására jut, hogy egy nagyobb szállítmány nehézfegyverzet indul XXXXXXXXXXXXXból teherhajóval. Az izraeli különleges alakulat, a Shayetet 13 kapja feladatul, hogy a szállítmányt még a kikötőben foglalja el és semmisítse meg, mielőtt a hajó kifutna. A kikötőben és a környező városrészben igen nagyszámú a XXXXXXXXX milícia jelenléte, ezért a rajtaütést minél gyorsabban kell elvégezniük, mielőtt a lázadók elvágnák a menekülő utat az egység elől...

Játékbemutató

Nemrég Dájnak köszönhetően fel tudtunk venni egy bemutató játékot az LND HQ-n. Petyóval játszottunk le egy egyszerű, de fordulatos, izgalmas...