2022. június 20., hétfő

PSMK & Historikum beszámoló

 

Június 18-án lezajlott az V. PSMK makettkupa, ami helyet adott a Historikumnak is, melyre Gábor barátommal kivittük a Spectre játékot. Amennyire én tudom, itthon még nem volt bemutatva, ezért mindenképpen szerettünk volna egy igazán látványos asztalt felvonultatni. Kb. négy hete beszéltük meg, hogy milyen küldetést kellene lejátszani, ennek a leírása itt olvasható. Mikor beszéltük, már megérkezett a TT Combat-tól egy csomagom, melyben többek között egy teherhajó és egy raktárépület is volt, így egyből tudtam, hogy ezeknek mindenképpen fel kell majd kerülniük, hogy a küldetést megfelelően tudjuk játszani, és nem mellesleg, hogy az asztal is még látványosabb legyen. Feszített tempóval, meló után nem ritkán még 4-5 órákat dolgoztam a két készleten, amikkel párhuzamosan pár kisebb dolgot is befejeztem, illetve készítettem egy egyszerű tenger alapot is a hajónak, és filcanyagból a kikötő betonját is megcsináltam. Péntek este végül az utolsó simítások is megtörténtek, a próbaasztalt felraktam, hogy lássam, ha esetleg valamilyen tereptárgy még kell, így végül nap végén elégedetten pakolhattam össze.


Szombat reggel aztán Gáborral kiértünk a helyszínre, a belépés gyorsan, gond nélkül zajlott, egyedül parkolóhelyet találtunk viszonylag nehezen. A helyszínen olyan kavalkád várt minket, amire bevallom én még csak nem is számítottam. Börzések, hagyományőrzők hada volt a csarnokban, komolyan nagyszabású volt az egész, profi munka, kicsit el is kezdtem magamban aggódni, hogy basszus, a mi asztalunk megüti-e a mércét. Utolsó befutóként érkeztünk a Historikum bemutatózói közül, Jánossal rendeztük az anyagiakat (itt is köszönjük, hogy megszervezte a bemutatót), majd gyorsan felpakoltuk az asztalt. Itt nagy segítség volt, hogy előző nap már egyszer felraktam, így nagyjából tudtam, hogy mi a cél, így viszonylag gyorsan sikerült a kikötőt a favela városrésszel feldobni az asztalra. Már ekkor érkeztek érdeklődők, és ez a rendezvényen végig így volt, nem is nagyon tudtam megcsodálni a többi játékot, pedig gyönyörűek voltak, a maketteket, börzét és a többi helyszínt meg egyenesen esélytelen volt meglátogatnom. Mondjuk a börzének kicsit örülök, mert biztos súlyos ezreket költöttem volna :-D Külön sikernek könyveltem el, hogy ketten is kipróbálták a játékot, ez volt az egyik célunk, hogy kisebb, gyors, egyszerű játéklehetőséget nyújthassunk az érdeklődőknek. Ezzel el is ment az idő kb. 1-ig, mikor is nekiálltunk a fő küldetés lejátszásának, mely nagyjából az alábbiak szerint zajlott:

Az egyik próbajátékon az SBS hajóra száll...

...és lövi a rosszfiúkat

Az éjszaka leple alatt a Shayetet 13 gumicsónakkal megérkezett a hajóra, ahol elkezdték átvizsgálni a konténereket, azonosítva a három fegyverszállítmányból kettőt. Természetesen ezekre a robbanótöltetek is felszerelésre kerültek. E közben a hajó személyzetét is semlegesítették, valamint a kikötőben járőröző két kisebb osztagot is ártalmatlanították. A Sayeret Maglan a sötétség jótékony takarásában a város szélén érkezett meg gyalogosan, és folyamatosan felfejlődve elértek kb. féltávig. Közben a lövészük kilőtte a terroristák pickupján a ZsU-23-2 lövészt, ami később problémát okozhatott volna. Viszont ezt meghallották már a helyi hadsereg tagjai, akik riadoztatták a közelben állomásozó harckocsijaikat, amik pár körrel később voltak várhatóak. A városban bandázó milicia részeg tagjai ekkor még nem tudták mi történik körülöttük, köszönhetően a hangtompítós fegyvereknek, viszont miután megérkezett az Eitan páncélozott csapatszállító is, ami a nehézgéppuskájával kilőtte a pickupot, már felriadtak alkoholmámorukból, és elindultak megnézni mi történik a közelükben. 

Az ügynök által előző nap készített felvétel a kikötő bejáratáról.

Az egyik járőr a kikötő területén.

A helyi hadsereg és a palesztinok, akik a fegyverek rakodását felügyelik a raktárépületben.

Bandázó milicisták a városban, a hangulat itt még remek, van bőven banánbor és a boszorkánydokinál egyéb bódító anyagok is!


Civilek a favelában

A Shayetet 13 folyamatosan előrenyomulva megközelítette az épületet, útközben semlegesítve az eléjük kerülő ellenséget. A helyi milícia alfőnöke végre tudta riadoztatni a városban az épületekben alvó társait is, de itt a szerencsétlen dobásaimnak köszönhetően a 11 épületből mindössze háromból jöttek elő további harcosok. Időközben az első harckocsi is megérkezett, ami ideig-óráig megakasztotta a Sayeret Maglan nyomulását, de a fölöttük köröző UAV támogatását lehívva, egy Hellfire rakéta pontot tett a kellemetlenkedő T55 pályafutásának végére. A felderítők még ennek ellenére is sikeresen megritkították a helyieket, a gránátvető elég csúnya dolgokat tud okozni a rosszabbik végén állva. Pár körrel később megérkezett a második harckocsi is, első reakcióként nála is füstfüggönyt vontak a felderítők, de a preciziós lövészüket a tank meg tudta sorozni a nehézgéppuskájával, így halálosan megsebesítve őt. Mivel a többiek elhasználták korábban a páncéltörő rakétáikat, és a füst miatt nem láttak rá a T55-re, ezért itt a történet kedvéért eltértünk kicsit a szabályoktól, a haldokló lövész hősiesen lehívta az UAV-ról a második Hellfire-t (harmadik dobásra sikerült, amikor is már csak az 1-es célszám volt siker, de összejött!), ami gond nélkül robbantotta apró darabokra az őskori tankot. A parancsnok közben az UAV elektronikus zavarását is lehívta, ami 3 körre bénított meg minden kommunikációt az oldalamon, ráadásul abban a körben még mozogni sem tudtam. A Sayeret Maglan így gond nélkül tovább tudott nyomulni a raktárépület felé, itt csatlakozott hozzájuk a rejtett felderítőjük, aki addig civilnek álcázva közelítette meg a kikötőt. Ekkorra már kezdett hajnalodni a játékbeli idő szerint, tehát elvileg már nem voltam akkora hátrányban, de gyakorlatilag a két harckocsi elvesztésével nem sok esély maradt az APC-vel támogatott támadók visszaverésének. A raktárat végül két oldalról, pucolták ki, de itt pár sikeres overwatch lövés leterített egy Shayetet 13 kommandóst, egy másikat pedig súlyosan megsebesített. Közben még a hadúr behívta a városból a haverokat, de mivel azok sem egyből érkeztek, sok vizet már nem zavartak volna, így a játékot befejezettnek nyilvánítottuk. Totális IDF siker volt a vége, náluk mindössze két halottal és egy sebesülttel, míg a másik oldalon a teljes palesztin és helyi hadsereg megsemmisült (5fő plaesztin, és kb. 25fő katona), valamint a helyi milicia is kb. 30-40fős veszteséget könyvelhetett el. Összességében sikerült ismét egy remek, filmszerű játékot játszanunk, ami nagyjából a való életben is hasonlóan játszódhatna le.


A Shayetet 13 megközelíti a mólót

Az UAV drón felvétele a második tankról (a kép jobb felső sarkán a hősies felderítő, aki haldokolva hívta le a rakétacsapást, hogy társai megmenekülhessenek)


Hajnalra már áll a bál a raktárépület körül

Térfigyelő kamera felvétel, ahogy a kommandósok betörni készülnek a raktárba

A játék végén elégedetten elpakoltunk, váltottunk pár szót az ott lévő hobbitársakkal, János még belengette nekünk a következő Historikumot, amire ha rajtam múlik, ismét menni fogunk, a mostani rendezvény tapasztalatiból tanulva, töretlen lelkesedéssel. Addig is, amennyiben szeretnétek kipróbálni ezt a játékot, írjatok ide kommentben, vagy keressetek meg a 28mm Historical wargaming Hungary vagy Magyar Történelmi Hadijátékos Facebook csoportban, és összehozunk egy gyakorló játékot ;-)





2022. június 3., péntek

PSMK bemutatójáték

 

2022. június 18-án kerül megrendezésre az V. PSMK makettkupa, melyen különböző terepasztalos wargame bemutatók is lesznek. Amennyire én tudom, Magyarországon a Spectre rendszer még nem volt bemutatózva, így már egy ideje tervben volt, hogy kiviszem egy hasonló alkalomra, és most végül ez megvalósulni látszik. Egy komplexebb küldetést tervezünk lejátszani, bemutatva hogy milyen sokféle hangulatfokozó apróságot lehet a játékban használni. Viszont ez nem jelenti azt, hogy a küldetés túlbonyolított lesz, vagy kevésbé lesz látványos vagy pörgős, mert igyekszünk egy igazán tetszetős asztalt kivinni, ahol a modern harctér folyamatosan változó szituációit remekül tudjuk majd imitálni. A fő küldetésbe, ami lentebb olvasható, akár csatlakozhat is, akit érdekel, illetve kisebb lélegzetű, gyors egyszerű játékmódban is ki lehet majd próbálni.





Operation Guardian of the Walls

Helyszín:

XXXXXXXXXXXXX Vörös-tenger- kikötője, Afrika

Időpont:

2021. XX. XX.

 

2021-ben ismét fellángolnak a harcok a Gázai övezetben, a palesztin felkelők és az IDF között. A palesztinok rakétákkal lőnek izraeli civil és katonai célpontokat, de az Iron Dome rakétavédelmi rendszer remekül teljesít, mérsékelve az áldozatok számát. Az IDF erre válaszul elindítja nagyszabású, Guardian of the Walls hadműveletét. Sikeresen támadnak meg és foglalnak el palesztin fegyverraktárakat, nagy mennyiségű hadianyagot megsemmisítve. Az Izraeli hírszerzés tudomására jut, hogy egy nagyobb szállítmány nehézfegyverzet indul XXXXXXXXXXXXXból teherhajóval. Az izraeli különleges alakulat, a Shayetet 13 kapja feladatul, hogy a szállítmányt még a kikötőben foglalja el és semmisítse meg, mielőtt a hajó kifutna. A kikötőben és a környező városrészben igen nagyszámú a XXXXXXXXX milícia jelenléte, ezért a rajtaütést minél gyorsabban kell elvégezniük, mielőtt a lázadók elvágnák a menekülő utat az egység elől...

2022. május 27., péntek

Executive Outcomes Land Rover

 


    Az afrikai lázadóim ellenpárjaként mi mást is választhattam volna, mint a legendás Executive Outcomes korai zsoldoscég katonáit. Mikor belevágtam, már akkor tudtam, hogy inkább a Sierra Leone-i időszakra koncentrálok, amihez két jellegzetes járművet is akartam, hogy a küldetéseket minél változatosabban játszhassam. Az egyik ilyen jármű a BMP-2-es (erről majd később fogok írni bejegyzést), a másik pedig a Land Rover Defender. Mindkettőből 2-2db-ot használt az EO Sierra Leonében, de úgy gondoltam, 1-1db teljesen meg fog felelni az igényeimnek.

A fegyverzet változatos volt, mindig az adott feladatnak megfelelően szerelték fel



    A megfelelő Land Rover megtalálása meglepő módon elég sok időt vett igénybe, nagyon sok gyártónál van valamilyen Land Rover, de a nekem kellő, nyitott Defenderhez hasonló senkinek sincs, csak a korai típusok, amiknek a hűtőrácsa nem egyvonalban van a lámpákkal, hanem „hátrébb tolva”. Ekkor kezdtem keresgélni 1/43 Die Cast autók között, és végül siker koronázta erőfeszítéseim, találtam egy jó alapnak tűnő modellt. Olasz Carabineri modell volt, 98-ból ha jól emlékszem, tehát nagyjából az időszak stimmelt. Meg is rendeltem a Defendert, majd miután megérkezett, alaposan megnéztem, folyamatosan összevetve az eredetikről készült fotókkal, hogy miket kell változtatni rajta, majd a darabokra szétszedés után az alábbiakat végeztem el:


Ez volt a kiindulási alap

-          dremellel kivágtam az ajtókat és a csomagtartó ajtaját

-          a szélvédőt levágtam

-          a tehertérben lévő 2x2 üléssort teljesen leszedtem, helyére egy egyszerű, méretre vágott műanyaglap került

-          szintén lekerültek a sárfogó gumik a kerekek mögül

-          a motorháztetőről le kellett reszelnem a különböző rögzítőket is

-          a lökhárítót is levágtam, és kicsivel alacsonyabban ragasztottam fel, közben hajtogattam rá fémszálas kábelösszefogóból dögrácsot

-          a pótkerék a csomagtartó ajtóról átkerült a motorháztetőre

 


A DSHK csöve kissé ferde, azóta ezt a hibát orvosoltam

A felszerelések megfelelő elhelyezésével igyekeztem eltakarni a platóhoz vágott műanyaglap illesztési hézagait


    Következett a festés, és koszolás, és közben nekiálltam a különböző extra felszereléseknek és a figuráknak is. Fegyverzetnek a DSHK mellett döntöttem, mivel nem találtam megfelelő AGS-17-es gránátvetőt, meg amúgy is szerintem sokkal jellemzőbb így az összhatása a járgánynak. A Spectre készletét használtam ehhez, annyi módosítással, hogy a géppuskát vízszintesen ragasztotam össze. A figurák az Empress viszonylag új, BAOR Land Rover személyzet szettje, amiben kapunk a figurák mellett fegyvereket, és levetett felszereléseket is. A fegyvereket félretettem, jó lesz máshoz (2 FAL, 1 Sterling), mivel az EO kalasnyikovokat meg PKM-eket használt. A figuráknak a fejét kicseréltem, a kalapos az Empress USMC boonie fejkészletéből származik, green stuff szakállal, a másik szakállas a Crooked Dice valamelyik head set-jéből, a fekete géppuskásé már nem tudom honnan való. A felszereléseket kiegészítettem műanyag Ak-kkal, meg The Assault Group-tól származó PKM-el meg hátizsákkal. Ezeket még korábban rendeltem, mikor féláras akció volt rájuk, és már akkor ennek tudatában adtam le a megrendelésem. A dögrácsra még felkerült egy babafej, ha jól emlékszem, a Hasslefree-től jött valami rendeléssel ajándékban néhány haj nélküli női fej. Igaz, az eredetin férfi bábu feje volt, de ennyi belefér úgy gondoltam, ráadásul már a festéskor vettem észre, hogy a dögrácsot benéztem, és nem pont úgy készítettem el, mint az eredetiek.

Valahogy így fog festeni játékon



    Összességében az 1/43 méretarány miatt egy picit talán nagyobb mint kellene, de viszonylag jól belesimul az 1/50-es pickup gyűjteményembe, és nagyon elégedett vagyok ahogy végül sikerült összehoznom ezt a -számomra- legendás járművet.

Az eredeti...

...és a wargame verzió



2022. május 23., hétfő

Shanty town épületek házilag

    A Spectre játékokhoz az egyik nagyobb „seregem” afrikai felkelőkből áll, ezért az egyik asztaltémám az afrikai/latin amerikai shanty town, magyarul talán kunyhó vagy kalyiba város. Ezek tipikusan hullámlemezből és egyéb építési hulladékból összetákolt kunyhók sokaságát jelentik. A lényeg, hogy sok kell belőlük, tehát valami olyan megoldást akartam, ami költséghatékonyan gyártható. Néhány cég árul gyárilag is ilyen szetteket, de véleményem szerint azokból meglehetősen drágán lehetne csak feltenni egy asztalnyi mennyiséget.

Minél kuszább, annál jobb

     Mielőtt nekiálltam, eldöntöttem, hogy csak tereptárgynak fognak kelleni, tehát belül nem lesznek játszhatóak. Ennek egyik oka, hogy nekem kicsit illuzióromboló, hogy egy kunyhó üres, viszont ha telerakom mindenfélével, akkor a figurák nem férnek el normálisan. A másik oka, hogy a készítésük így sokkal egyszerűbb és gyorsabb volt.

     Ezek után azzal kezdtem, hogy rendeltem ebayről fogpaszta kinyomót, kb 1500Ft-ért, amivel aztán a főképp műszaki rajzlapból megfelelő vastagságú papírcsíkokat megdolgoztam. Ezzel a módszerrel végtelen mennyiségű hullámlemez készíthető. Szert tettem egy kis alukasírozott szigetelelőpra is, amiről az aluminum lemezt lefejtve kaptam egy másik jó alapanyagot, ráadásul annak alapból van egy rücskös mintázata. Ezeket aztán feldaraboltam a kellő méretű lemezekre, majd egy doboz (teás, kakaós, de kb. bármilyen megfelelő méretű papírdoboz jó) alapra technokollal felragasztottam egymás hegyére-hátára. Az ajtók, ablakok helyét előre jelöltem, oda igyekeztem nagyjából kihagyni a helyet a lemezekből. Felváltva ragasztottam vízszintes és függőleges hullámzással is, itt-ott feldobtam az extra textúrás aluminium lemezzel. Az oldalakon kívül a tető is így készült, néhánynál extra kéménnyel. Ezután az egészet lefújtam világosszürkére, majd egy-egy hullámlemezt lefestettem zöld, piros vagy kék színűre, hogy megtörjem az unalmas színsémát. Ezekből elég oldalanként egy-két darab, azzal már egész jó összképet kapunk. Utána jött egy erős szárazecsetelés ezüstszínnel, majd az ablakok, ajtók helyét feketével lefestettem. Utána az ablakok helyére pillanatragasztóval beragasztottam átlátszó műanyag lapokat, majd gyufaszálakból vágtam ablakkeretet. Az ajtók többféle módon készültek, textúrázott műanyaglapból, jégkrémpálcikából, néhány ajtóra itt is készítettem ablaknyílást. A fa részeket általában nem festettem, csak az egész kunyhót lekentem barna Quickshade-el, de előtte még ragasztottam ide-oda különböző posztereket. Sok tetőre került különböző hulladék is, faág, szemetes zsákból vágott fólia, szúnyoghálóból vágott drótkerítés darab, nyomtatott kicsinyített újság, szőnyeg, ilyesmik.

Bizalomgerjesztő környék

    Ezzel a módszerrel készült pár extra épület is, egy fodrászat meg egy vegyesbolt, ezekre vastag papírra nyomtatott reklámtáblák is felkerültek, illetve utóbbira egy műanyag keretdarabokból és rossz lepedőből vágott textilből egy kis napellenző. A vegyesbolt teteje jégkrémpálcikákból van, ezt szerettem volna egy kicsit igényesebbre készíteni. Csináltam egy kis fegyverstandot is, műanyagkeretből és hullámlemezből, és mindenféle plusz fegyverrel dobtam fel, ennek ötletét a Black Hawk Down c. filmből vettem.

    Egy-egy épület ezzel a módszerrel gyakorlatilag fillérekből kijön (amúgy is igyekszem a lehető legtöbb hulladékot felhasználni a tereptárgyaim készítésekor), ráadásul mivel mindig többet készítettem alkalmanként, gyorsan is lehet haladni velük. Természetesen mint minden tereptárgyból, ebből sem lehet elég, így tervben van még jónéhány ilyen épület elkészítése, igyekszem majd fotókkal dokumentálni az építési fázist.

A vegyesbolt a bal felső részen látható

A bal felső sarokban egy emeletes tákolmány is látható, ami tökéletes lepukkant motel vagy bordély épületnek


2022. május 21., szombat

Ismertető

 Spectre Operations

modern skirmish szabályrendszer

 

Az alábbiakban szeretném bemutatni nagy vonalakban a Spectre Miniatures saját szabályrendszerét, amolyan kedvcsinálóként, tehát inkább arra igyekszem írásomban koncentrálni, hogy a rendszer milyen lehetőségeket tartogat magában.

 




A szabályrendszer jelenleg a 2. kiadásánál tart, ami meglehetősen kiforrta magát a korábbihoz képest. Sajnos pdf-ben nem beszerezhető, csak nyomtatott verzióban, de valószínűsíthetően nem is lesz belátható időn belül frissítése. Az interneten fellelhető egy korai verzió, de az még az első kiadás előtti, erősen béta verzió, így akit jobban érdekel, annak érdemes beszereznie.


A rendszer maga alapvetően a narratív játékokra épít, és bár van pontrendszer, ami alapján akár versenyszerűen is összerakható a két sereg, nem ez a fő célkitűzés. Amiben igazán jó ez a rendszer, hogy nagyon sok lehetőséget kínál a skirmish játékokra, és nem arra megy ki az egész, hogy mindenáron győzzünk, hanem hogy egy történetet meséljünk el. Sőt, ez odáig is elmegy, hogy nyíltan le van írva, hogy vitásabb helyzetnél használjuk a józan eszünket, és az alapján döntsünk a végkimenetelről. Ez arra is lehetőséget ad, hogy saját magunk alakítsunk a szabályokon. Tehát ha például olyan járművet szeretnénk használni, amit nem igazán tudunk beletenni egyik meglévő (egyébként nem kevés) kategóriába, akkor magunk kreálhatunk neki statokat, vagy egy meglévőt alakíthatunk át, de kiterjedhet más dologra is, ha mondjuk a narratíva megkövetel valami olyan dolgot, ami szembe megy egy adott szabállyal, akkor azt előzetesen megbeszélve játékostársunkkal, minden további nélkül használhatunk nekünk jobban fekvő megoldást. 


skirmish jellegéből adódik, hogy kb. szakaszszintű egységekig tudjuk élvezetesen használni, de ez nincs leszabályozva, akár nagyobb létszámú játékok is játszhatóak, csak győzzük követniAmi még nagy előnye, hogy remekül van kidolgozva aszimetrikus hadviselésre is, így a lehetőségeink tovább nőnek. Járművek szempontjából szárazföldi és vízi egységeket tudunk használni (bár utóbbi nincs taglalva, könnyen be tudjuk illeszteni a meglévő statok alapján), a repülőgépek, helikopterek, drónok a játéktéren kívül helyezkednek el. Természetesen utóbbiak ettől függetlenül lehetnek pl. objektívák, vagy ha szeretnénk, egy deszantot kirakó helikopter a pályára is felkerülhet. Igazán nagyszabású járműves harcra nem ez a megfelelő rendszer, de egy-két harckocsi, vagy féltucatnyi technical újabb színt tud hozni a játékunkba. Időszak szempontjából a teljesen modern, mai-közeljövő harcászatig bezáróan van kidolgozva. Kisebb-nagyobb változtatásokkal, illetve bizonyos részeket nem használva a játszható időszak kb. a 2. Vh-tól a közeljövőig terjedhet, de természetesen saját sci-fi szabályokkal akár még távolabbi jövőt is tudunk modellezni.


Külön fejezet van a könyvben a kampány játékokra, mely alapján könnyen és gyorsan tudunk sajátot létrehozni. Ebben szokás szerint egységeink fejlődhetnek, kaphatnak újabb dolgokat, felszerelést, tulajdonképpen itt is a fantáziánk szabhat csak határt a végkimenetelnek.

A fentiekből jól látszik, hogy egy igazi sandbox rendszerről beszélhetünk, a szabályrendszer ad egy erős, sok lehetőséget magába foglaló alapot, amit kedvünkre alakíthatunk, vagy tehetünk hozzá plusz dolgokat. A hivatalos oldalukon a megrendelhető szabálykönyv és saját figuráik mellett van egy ingyenesen letölthető szakasz is, ahol előre elkészített kampány, és néhány speciális szabály is elérhető, ami ismét csak a rendszer rugalmasságát bizonyítja (zombis, Predator, John Wick).

 


 

A játék természetesen körökre van osztva, ami különböző fázisokból áll. Az első fázisban döntjük el, hogy adott kört melyik játékos kezdi, utána minden fázist felváltva, ebben a sorrendben játszunk le. A második a Command fázis, ebben az asztalon kívüli támogatásokat hívhatjuk be, az egységekről tudjuk levenni a negatív, szuppresszált és hasonló módosítókat, mehetnek Overwatch-ba egységek, és hasonlók. Ezután következik a mozgási és taktikai fázis, ebben értelemszerűen különbözőképpen mozoghatunk, elláthatjuk sebesült embereinket, dobhatunk nem halálos gránátokat, és egyéb hasonló műveleteket végezhetünk. Az utolsó a harci fázis, amiben a közelharci támadások is benne vannak.


Egységeinknek, a fegyvereknek, járműveknek különböző statisztikája van, a dobásokat minden esetben d6 kockával kell elvégezzük. Minden emberünk valamilyen Tier-be tartozik, ezekből összesen ötféle van, Elite, Professional, TrainedMilitiaUntrained, megfelelően elkülönülő statokkal. A szabályrendszer rugalmasságát dícséri, hogy az első két Tier-be tartozó egységek tudják mentorálni a Trained és Militia egységeket, ezzel javítva képességeiken, illetve újabb lehetőségekre nyitva kaput. Természetesen a Tier-ek markánsan elkülönülnek, viszont a létszámmal, járművekkel, asztalon kívüli eszközökkel tudjuk balanszolni az erőket.Továbbá helyet kaptak a harci kutyák (vagy akár hiénák :-D ) is a palettán, még tovább színesítve játékunkat



A fegyvereknek, járműveknek is vannak módosítói, melyek a dobásainknál jelentkeznek. Jól van kidolgozva a fegyverek járművek elleni használhatósága is, míg egy könnyű géppuskával még van esélyünk kilőni egy terepjárót, addig egy tank ellen már nem sokra megyünk vele, még szupresszálásra is alkalmatlan. Ellenben egy mesterlövész puskával pl. ki tudjuk lőni a harckocsi periszkópjait, gyakorlatilag megbénítva azt, ha nincs épp kéznél néhány Carl Gustaf. Apropó, szupresszállás: a játékban nem feltétlen kell a másik oldalt teljesen megsemmisíteni, a gyengén képzett egységek könnyen megfutamodnak, így sokszor elegendő megfelelően nagy tűzerővel lőni őket, a lefogó tűztől annyira leromlanak a statjaik, hogy tudunk helyettük az elérendő céljainkkal foglalkozni.


Az egységek statjai nincsenek túlbonyolítva, az embereknek összesen öt alapértéke van: Command, amit főképpen a (meglepő módon) Command fázisban fogunk használni, Agility, ami a mozgásokra, ügyességi tesztekre és járművezetésre használatos, Shooting és Melee, a lövészeti és közelharci érték, és Defense, ami a lövéseket kivédeni hivatott. Ami még megjegyzendő, hogy a katonák egységekben mozognak, amire bónuszokat kapnak, de ettől függetlenül önállóan cselekednek, mondjuk valaki a rajban overwatchban van, valaki lőni fog, valaki meg ellátja sebesült társát. A dobások lehetnek ellendobások (pl. lövés: Shooting érték a Defense ellen, vagy közelharci: a két CC érték egymás ellen), és normál dobások, ahol vagy az adott tulajdonságunk értéke alá kell dobjunk, vagy egy bizonyos célszámot elérni. A fegyverek és járművek alapvetően hasonlóan egyszerűen vannak leképezve, bár itt már jóval több speciális tulajdonságot kell használnunk.




Méretarány, talpalás tekintetében sincs megkötés, de alapvetően 28mm figurákra van kitalálva, az ajánlás szerint 20mm-es, esetleg 25mm-es kör talpakon. Véleményem szerint 20mm-es figurákkal a különböző távokhoz nem kell még hozzányúlni, de 28mm-től jóval eltérő méretekben már ajánlott kicsit megváltoztatni az értékeket. A modelleket érdemes külön talpra helyezni, mivel sűrűn előfordul, hogy meg kell bontanunk az egységet, és ilyenkor ez célravezetőbb, de több fős, statikusabb egységeknél (HMG teammortar team) akár több figura is lehet a nagyobb alapon. 


Összességében elmondható, hogy egy jól felépített, egyszerű, de sok lehetőséget használó, könnyen megtanulható szabályrendszerről van szó, amivel random csetepatétól kezdve egy-egy valóságban megtörtént harccselekményen át, a kedvenc akciófilmünk epikus jelenetéig mindent eljátszhatunk. A korábban jelzett korlátokon belül csak a fantáziánk és a meglévő figuráink szabhatnak határt egy jó hangulatú, nem vérre menő játéknak. A szabálykönyv legfontosabb, ki nem mondott szabálya: Kőbe vésett szabályok helyett irányadónak használjuk a rendszert!

Tabletop Wargames: A Designers’ and Writers’ Handbook

  A Wargame hobbi reneszánszát éli napjainkban, hála az olyan oldalaknak, mint a Wargamesvault, egyre több és több szabálykönyvhöz férhetü...